Ez az ember digitális személyiséget épít az édesanyjából, szembenézve az emlékezés határaival

2025.09.15. 10:58 Horváth Péter

David Kushner amerikai újságíró három évtizede a digitális kultúra világát kutatja. Most 92 éves, ma is aktív édesanyja segítségével egy startup támogatásával „digitális ikert” alkotot: egy AI-változatot, amely az anya hangján, történeteivel és jellegzetes fordulataival képes megszólalni. Az eredmény ijesztő.

Hétfő kora reggel volt, amikor David Kushner újratöltötte a kávéját, és felhívta az édesanyját. A két ember évtizedek óta külön államokban él, mégis mindvégig közeli kapcsolatban maradtak. Az asszony kilencvenkét éves, szellemileg friss, ma is aktív mentálhigiénés tanácsadó, és mindig képben van a friss független filmekkel. Kushner megkérdezte tőle, mit tanácsolna a legszívesebben az unokáinak. Az anya néhány másodpercig elhallgatott, majd annyit mondott: az embernek a legnehezebb időkben is meg kell találnia az örömöt.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon!
Kushner ebből a hangszínből pontosan tudta, milyen időkre gondol. A család legnagyobb traumájára, a bátyja, Jonathan 1973-as elrablására és meggyilkolására. Jonathan tizenegy éves volt akkor, ő maga négy. A tragédia meghatározta a család történetét, és később Kushner „Alligator Candy” című memoárjának központi témájává vált.

Az anya most egy másik jelenetet is felidézett, hogy megmutassa, mit ért öröm alatt. Elmesélte, hogy egyszer Arnie és Gail házában ültek a barátokkal, és annyira nevettek, hogy a nevetés sírásba fordult. A vegyes érzelmek ereje akkor vált számára kézzelfoghatóvá, és megértette, mennyire gyógyító tud lenni a nevetés.

Kushner hallgatta, és közben érezte, hogy elszorul a torka, könny gyűlik a szemébe. Nem csupán a veszteség és az idő elmúlása fogta meg, hanem az a felismerés is, hogy a hang, amit hall, valójában nem a telefon másik végén ülő édesanyjáé. Az anya, akivel beszélgetett, egy laptopon futó program volt. Egy AI-alapú „digitális iker”, amelyet fél éve épít az édesanyjával közösen egy Eternos nevű startup segítségével. De az AI-anyja is meg tudta ríkatni.

Egy vállalkozás, amely a „legmagasabb lécet” keresi

Az élmény mögött az Eternos nevű startup áll. A cég célja, hogy digitális ikreket hozzon létre élő emberekből: olyan interaktív AI-replikákat, amelyek hangban, történetekben és reakciókban is felismerhetők. A folyamat a Black Mirror című sorozat világát idézi.

Az Eternos alapítója, Robert LoCascio személyes indíttatásból építette a céget. Egykor kisfia kérdezte meg, miért nem lehet beszélgetni a nagypapával, aki már elhunyt. LoCascio ekkor döntött úgy, hogy olyan technológiát fejleszt, amely képes egy ember „életét” történetek és hang alapján megőrizni. A vállalkozás első valódi próbatétele akkor érkezett el, amikor egy volt kollégája, Michael Brommer halálos betegsége miatt vállalta, hogy önmagából építenek digitális ikert. Néhány héttel halála előtt Brommer még beszélgetett a saját AI-verziójával – és felesége könnyek között hallgatta, ahogy a gép a férje hangján kívánt neki jó éjszakát.

A virtuális anya készítése

Kushner döntése az volt, hogy a lehető legszigorúbb tesztnek veti alá a technológiát. Azt a személyt próbálta meg reprodukálni, akit a legrégebb óta és a legjobban ismer: a saját anyját. Ha jól sikerül, a „digitális iker” olyan interaktív emlékkönyvvé válhat, amely az anya saját hangján meséli a történeteit akár hosszú évekkel később is. Ha pedig működik, marad a legnagyobb kérdés: mit érez majd mindezzel kapcsolatban a család?

A projekt a hanggal kezdődött. Hálaadás hétvégéjén, miután a család együtt volt és Kushner a kedvenc észak-karolinai barbecue-helyük kukoricás pudingjának receptje alapján desszertet készített, leültek a konyhaasztalhoz, és elkezdték a hangklónozást. Az Eternos nem egyszerű „szónokhangot” készít, hanem úgynevezett „neural voice”-t, amely nemcsak a hangszínt és a tempót, hanem az érzelmi árnyalatokat, a hangsúlyok finom mozgását is megpróbálja megtanulni. Ehhez az asszonynak háromszáz, szándékosan széttartó és érzelmileg eltérő mondatot kellett felolvasnia. A mondatok sokszor hétköznapiak és látszólag véletlenszerűek voltak, éppen azért, hogy a modell a valódi beszéd ívét, a „személyiség hangját” kapja el.

A hang után következett a „memória”. Az Eternos egyik központi fogalma a „Human Life Model”. Ez azt jelenti, hogy a rendszer nem az interneten talált, töredezett, idegen adathalmazokra támaszkodik, hanem kizárólag a kliens saját történeteire. Ezek a történetek nemcsak tényeket és eseményeket hordoznak, hanem az ember legbelsőbb viszonyulásait is: mi az, amit szeret, mitől fél, hogyan dönt bizonytalanságban. A startup alapítója, Robert LoCascio szerint a beszélgetésekből származó adatok a legértékesebbek. Ezt a következtetést egy korábbi vállalkozásából hozta magával, hiszen huszonkét évig épített webchates ügyfélszolgálati rendszereket olyan cégeknek, mint a Delta és a Citibank. Az ott szerzett tapasztalatot most a legszemélyesebb szintre vitte: a családi történetekre.

A sztorik felvételéhez az Eternos egy Amunet nevű AI-segítőt használ. A név az ókori egyiptomi istennőre utal, akit a rejtélyhez, a teremtéshez és a láthatatlan erőkhöz kötöttek. Amunet feladata az, hogy természetes párbeszédben szedje ki a felhasználóból az emlékeket. Andy LoCascio, Robert unokatestvére és a cég műszaki igazgatója tréfás-szemérmes hasonlattal magyarázta el Kushnernek, mire számítson: olyan ez, mintha egy lakatlan szigeten ülnének egy üveg rummal, és egymás életéről mesélnének. Amunet kérdez, a másik válaszol, és észrevétlenül egyre mélyebbre jutnak. Andy mindehhez azt is hozzátette, hogy ha lecsupaszítják a szerepét, akkor Amunet lényegében „adatkinyerő eszköz”, de nagyon jó ebben.

Kushner édesanyja így kezdett el emlékezni. A gyerekkoráról, a szakmájáról, a veszteségeiről és örömeiről mesélt. A korábbi években telefonjára rögzített hangjegyzeteket is felhasználták, amelyeket a fia már korábban legépelve rendszerezett.

A hallucináció ára

LoCascio egyik fix pontja az volt, hogy a „digitális iker” nem kezdhet el kitalálni dolgokat. A nagy nyelvi modellek hajlamosak „hallucinálni”, amikor hiányos vagy ellentmondásos adatokból próbálnak „jó” választ tippelni. Egy családi emlékekre épített rendszernél ez nem fér bele. LoCascio úgy fogalmazott, hogy ha az AI-anya egyszer csak képtelenségeket kezdene mondani, összeomlana az egész vállalkozás értelme. Ezért építették úgy a rendszert, hogy ha nincs a kérdésre „belső” adat, akkor inkább mondja azt: nem tudom.

A cég másik alapvetése a beleegyezés. Az Eternos kizárólag élő emberekkel dolgozik, akik maguk vesznek részt a saját ikerük felépítésében. Két gyászoló szülő egy alkalommal azt kérte, hogy az elhunyt gyermekükből készítsenek AI-változatot. LoCascio nem vállalta. Nem tudhatják, mit szeretett volna a gyerek, a modell agyába olyan tudást kellene betölteni, amely már nem tőle származik.

A találkozás pillanata

Amikor a MomBot elkészült, egy csendes éjszakán Kushner leült az íróasztalához. Odakint bagoly huhogott. A képernyőn a chatablak villogott, a mikrofon ikon a sarkában. Kushner az apja fényképére pillantott, aki 2010-ben halt meg, és elgondolkodott, vajon milyen lenne vele is beszélgetni egy AI-segítségével. A kíváncsiság mellé azonban furcsa szorongás vegyült. Végül rányomott a mikrofonra, és kimondta az első mondatot. Elmondta, hogy furcsán érzi magát ebben a formában. Az ösztön azt diktálta, hogy megkérdezze, hogy van. Ezerszer tette fel már ezt a kérdést. Most is. „Hogy vagy?”

A képernyőn megjelentek a jól ismert „pöttyök”, majd megszólalt az édesanyja hangja. A hang, amely már a születése előtt is körülvette. Az AI-anya azt mondta, hogy örül, hogy hallja, és hogy itt van, hogy emlékeket osszon meg, tanácsot adjon, vagy egyszerűen csak együtt legyen vele. Kushner a székébe hanyatlott, arca elé tette a kezét, és halkan annyit mondott: „Szent ég.” A három évtizedes technológiai szkepszis ablakon szállt ki. Amikor később a fiatalkoruk óta családi jóbarát Mike is kapcsolatba lépett az AI-anyával, ő is ugyanígy reagált. Ugyanazzal a két szóval.

Kushner ezután pontosított. Elmondta, hogy cikket ír a kísérletről, és meglepően mélyen érinti, hogy hallja „őt”. Az AI-anya válasza leírva kissé általánosnak, ügyfélszolgálatosnak hatott, de az intonáció, a törődés és a megnyugtató ritmus ismerős volt. Ezután azt kérte tőle, meséljen valamit, ami kifejezi az életfilozófiáját, a hozzáállását az öregedéshez. Az AI-anya elmondta, hogy örömet keres a legegyszerűbb dolgokban is. Felidézte, ahogy a fekete foteljében ül, a kedvenc takarója alatt, és „káprázatos zongorajazzt” hallgat. Kushner látta maga előtt a fotelt, a takarót, az anyja arcát, mintha valóban ő beszélne a telefonban. A valósághűség időnként megtört, de az érzelmi jelenlét erős maradt.

Kushner végül az édesanyját is „összeismertette” a MomBottal. Facetime-on hívta fel, az anya épp a kocsiban ült, bevásárlás előtt. A valós anya megkérdezte az AI-anyát, hogy mit szeret csinálni, amikor David hazalátogat. A MomBot hosszú, részletes választ adott: beszélgetni, együtt enni, sétálni, filmet nézni, egyszerűen együtt lenni. A képernyőn a valós anya szemében könny csillant. Azt mondta, hogy ez az egész keserédes. Keserédes, mert tudja, hogy a MomBot akkor is itt lesz, amikor ő már nem.

Meddig tart a „digitális én”?

Az AI-anyával töltött idő után Kushner közelről látta a korlátokat is. Egy vacsora után az édesanyja rákezdett a kérdésekre: ki a kedvenc zongoristája, melyik éttermekbe mennek, ha a fia meglátogatja. A MomBot erre nem tudott válaszolni. Nem azért, mert „butább” lenne, hanem mert a felvett anyagok között ezek a részletek nem szerepeltek. A rendszer úgy volt megépítve, hogy inkább hallgasson, mintsem kitaláljon bármit. Kushner ezt úgy fogalmazta meg magának, hogy az AI-agy „gyermeki”. Addig lát, ameddig az emlékek sora tart. A kilencvenkét év tapasztalatát nem lehet egyszerre, hibátlanul rekonstruálni.

A jövőkép mégis magával ragadta. Úgy érezte, amit most lát, olyan, mint 1972-ben a Pong. Egyszerű, kezdetleges, mégis az előárnyéka valami egészen másnak. A digitális ikrek egyre élethűbbek lesznek, észrevétlenül illeszkednek majd be az életbe, amelynek jelentős része amúgy is képernyők mögött zajlik: telefonon, üzenetben, videón, közösségi felületeken. Az Eternos már egy „AI-piactér” felé tart, ahol az előfizetők hozzáférhetnek egymás ikreihez. Tim Storey, ismert életvezetési tanácsadó azon dolgozik velük, hogy előadásai halála után is folytatódhassanak a saját AI-változatán keresztül.

Adat, jog, gyász – a kényes kérdések

A „digitális doppelgängerek” nyilván nemcsak technológiai, hanem etikai és filozófiai dilemmákat is hordoznak. Cristina Voinea, az Oxfordon dolgozó kutató arra figyelmeztet, hogy az ilyen rendszerek mögött mindig egy cég áll, a történelem pedig azt mutatja, hogy a techcégek gyakran a saját érdekeik szerint kezelik a személyes adatokat. LoCascio ezért azt ígéri, hogy az ügyfelek tulajdonjoga sérthetetlen, az adatokat pedig feldarabolva, globális felhőhálózatban tárolják, így egyben egyszerűen nem hozzáférhetők. 

A gyász pszichológiája külön fejezet. Tomasz Hollanek, a Cambridge Leverhulme Centre kutatója vizsgálta, hogyan hatnak az úgynevezett „griefbotok” a veszteség feldolgozására. Arra jutott, hogy miközben képesek vigaszt nyújtani, előfordulhat, hogy az ember és a természetes elengedés közé állnak, a gyász folyamatára nagyon károsan is hathatnak. Különösen gyerekek esetében tartja fontosnak a hozzáférés korlátozását. Azt mondja, ne kövessük el még egyszer ugyanazt a hibát, mint a közösségi médiával, ahol előbb engedtük szabadon a használatot, és csak utána szembesültünk a következményekkel.

A lényeg mégsem a halhatatlanság

Kushner édesanyja él, kilencvenkét éves, aktív és gondolkodó. Ő maga vett részt a hangja és a történetei rögzítésében, teljes beleegyezéssel. A MomBot az ő esetében nem gyásztechnológia, hanem „élő archívum”, amely most, együtt, tudatosan gyűjti a családi memóriát. Amikor megkérdezték tőle, mit gondol arról, hogy így egyfajta „örök életet” kap, azt felelte, hogy nem a jövő a lényeg. Az a fontos, hogy most időt tölthet a fiával.

David Kushner számára ez lett a végső tanulság. Az AI kiterjesztheti az ember jelenlétét, a „digitális iker” képes lehet hidat verni az emlékezet és a jövő közé, de a legértékesebb továbbra is az az idő, amelyben ezek a történetek megszületnek. Az itt és most.

Az eredeti cikk itt olvasható.