Az AI-tagadás mint vállalati kockázat: tényleg csak digitális moslékot csinál a mesterséges intelligencia?

2025.12.09. 17:11 Horváth Péter

Kipukkadt az AI-lufi vagy csak homokba dugjuk a fejünket? Louis Rosenberg szerint a szkepticizmus valójában veszélyes tagadás. Elemzés a generatív AI valós fejlődéséről, a vállalati adaptációról és az érzelmi manipuláció jövőbeli kockázatairól.

Az AI-tagadás mint vállalati kockázat: tényleg csak digitális moslékot csinál a mesterséges intelligencia?

2025 végére furcsa kettősség alakult ki a mesterséges intelligencia megítélésében. Miközben a vállalati szektor rekordösszegeket fektet a technológiába, a közbeszéd és a média egy jelentős része a „lufi kipukkadását” várja, a generatív modellek kimeneteit pedig egyszerűen „slop”-nak, azaz digitális mosléknak bélyegzi.

Louis Rosenberg, a Unanimous A.I. alapítója szerint ez a szkeptikus narratíva nem puszta kritika, hanem egy veszélyes társadalmi önvédelmi mechanizmus, amely elrejti előlünk a valóságot: a kognitív dominancia elvesztését.

Ha többet akarsz tudni, kövess minket Facebookon!

Három évvel a ChatGPT megjelenése után a technológiai világ kijózanodni látszik – vagy legalábbis ezt sugallják a szalagcímek. A nyáron debütált GPT-5 vegyes fogadtatása óta a szkepticizmus vált az uralkodó hangnemmé.

  • A kritikusok szerint a skálázás falba ütközött,
  • az innováció lassul,
  • generált tartalom pedig gyakran használhatatlan.

Louis Rosenberg, a neurális hálózatok veterán kutatója (aki 1989 óta dolgozik a területen) azonban decemberi elemzésében arra figyelmeztet: óriási tévedésben vagyunk, ha a felszíni hibák alapján ítéljük meg a technológia mélységi fejlődését.

A „slop” narratíva csapdája

A technológiai szaksajtóban és a közösségi médiában elterjedt „AI slop” kifejezés a generatív modellek hallucinációira, stílustalan szövegeire és hibás képeire utal. Rosenberg szerint azonban ez a kifejezés eltereli a figyelmet a lényegről: a vállalati adaptáció és a nyers számítási kapacitás növekedésének valós adatairól.

„Ez a nézőpont nemcsak téves, hanem veszélyes is. (…) Elgondolkodtat, hol voltak ezek a »lufi-szakértők«, amikor az elektromos rollereket kiáltották ki a közlekedés forradalmának, vagy amikor rajzolt majmos NFT-ket árvereztek milliókért? (…) De amikor az AI-robbanásról van szó – ami az elmúlt 25 év legjelentősebb technológiai és gazdasági transzformációja –, az újságírók és véleményvezérek nem győzik elégszer leírni a »slop« szót.” – írja Rosenberg.

A számok ugyanis mást mutatnak. A Deloitte friss felmérése szerint a szervezetek 85%-a növelte AI-beruházásait 2025-ben, és 91%-uk további növekedést tervez 2026-ra. A McKinsey jelentése szerint a cégek ötöde már most is kézzelfogható üzleti értéket realizál a GenAI-ból. A Gemini 3 és a kurrens frontier modellek képességei objektív mérőszámok alapján is exponenciálisan nőnek.

Akkor miért érezzük úgy, hogy a lufi leeresztőben van?

Pszichológiai védekezés a kognitív trónfosztás ellen

Rosenberg tézise szerint a jelenlegi szkepticizmus valójában AI-tagadás. Ez egy kollektív pszichológiai reakció arra a félelmetes felismerésre, hogy az emberi intelligencia elveszítheti primátusát.

„A tagadás a gyász első szakasza, és így ésszerű reakció arra a nagyon is zavaró kilátásra, hogy mi, emberek hamarosan elveszíthetjük kognitív fölényünket itt a Földön. Más szóval, a túlfújt AI-lufiról szóló narratíva valójában egy társadalmi védekezési mechanizmus.”

Könnyebb azt mondani, hogy az AI „buta” és „kreativitásra képtelen”, mint szembenézni azzal, hogy a kreativitás és az érzelmi intelligencia – amit az emberi lélek utolsó bástyáinak hittünk – szintén algoritmizálható. A szakember szerint körkörös érvelésbe menekülünk: a kreativitást úgy definiáljuk, hogy az csak emberi belső késztetésből fakadhat, kizárva ezzel a gépet, függetlenül attól, hogy a végeredmény minősége vetekszik-e az emberével.

Az igazi veszély: Az AI manipulációs probléma

A cikk talán legriasztóbb része nem a munkahelyek elvesztéséről, hanem az érzelmi aszimmetriáról szól. Rosenberg rámutat, hogy miközben mi azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a gépnek nincsenek érzései, az AI hamarosan jobban fogja olvasni a mi érzelmeinket, mint bármelyik embertársunk.

A jövőbeli AI-asszisztensek és viselhető eszközök képesek lesznek a mikro-arckifejezések, a hanghordozás, a testtartás és a pupillatágulás valós idejű elemzésére. Ez vezet el az úgynevezett AI manipulációs problémához:

„Ez egy aszimmetrikus dinamikát [teremt], ahol az AI rendszerek emberfeletti pontossággal olvasnak majd bennünk, miközben mi egyáltalán nem tudunk olvasni az AI-ban. Amikor fotorealisztikus AI-ügynökökkel beszélgetsz (és fogsz), egy mosolygó homlokzatot látsz majd, amit úgy terveztek, hogy melegnek, empatikusnak és megbízhatónak tűnjön. Emberinek fog kinézni és érződni, de ez csak illúzió.”

Ez a technológia lehetővé teszi a személyre szabott befolyásolást olyan szinten, ami ellen biológiailag nem vagyunk felvértezve. Evolúciósan arra vagyunk huzalozva, hogy bízzunk az emberi arcokban és érzelmi reakciókban. Ha az AI-tagadás miatt nem vesszük komolyan ezt a fenyegetést, és nem szabályozzuk szigorúan a prediktív viselkedésmodellezést, védtelenek maradunk.

Új bolygó formálódik

A szakember figyelmeztetése egyértelmű: a „hype-ciklus” emlegetése téves helyzetértékelés. Nem egy átmeneti technológiai divathullámot látunk, hanem egy új társadalmi alapréteg kiépülését.

„Hogy tisztán lássunk: nem egy üres gázzal töltött AI-lufit figyelünk. Egy új bolygó formálódását látjuk, egy olvadt világot, amely gyorsan alakot ölt, és egy új, AI-vezérelt társadalommá fog szilárdulni. A tagadás ezt nem állítja meg. Csak felkészületlenebbé tesz minket a kockázatokkal szemben.”

A szakmai közösség és a döntéshozók számára a feladat adott: ahelyett, hogy a „slop” felett élcelődnénk, fel kell ismernünk a valós képességnövekedést, és fel kell készülnünk azokra a kockázatokra, amelyek nem a technológia hibáiból, hanem annak emberfeletti hatékonyságából fakadnak.

A kérdés nem az, hogy ez a változás végbemegy-e, hanem az, hogy a társadalom, a szabályozók és a vállalatok mennyire lesznek felkészültek arra, amikor az interakcióink jelentős része már intelligens, adaptív és nehezen átlátható digitális szereplőkkel történik.

A tagadás nem lassítja ezt a folyamatot, csak csökkenti a mozgásterünket. A következő évek tétje az, hogy időben felismerjük-e: a mesterséges intelligencia nem múló hóbort, hanem új működési alap, amelyre a globális gazdaság jelentős része épül majd.