A legtöbben attól félnek, hogy az AI a kreativitás végét jelenti. Dan Shipper, az Every társalapítója és az AI & I podcast házigazdája ezzel szemben úgy látja: a mesterséges intelligencia nem elvenni jött az alkotást, hanem felszabadítani azt.

Érdekes, vitaindítónak remek cikket találtunk, amelyről szerintünk megéri gondolkodni közösen is.
Dan Shipper személyes története és a mesterséges intelligenciával való kapcsolata számos érdekes szempontot vet fel, és már az AI kapcsán gyakran negatív hírekbe botlunk, látható, hogy van sok hasznos oldala is. Főleg, ha nem mítoszokat kergetünk, hanem azt nézzük, amiben tényleg jó lehet. Az ember eszközeként és nem az ember helyett.
Shipper 2023-ban mélypontra került. A vállalkozása stagnált, a társa elment, az írásai sem haladtak előre. „Rettenetes volt elmenni egy buliba, mert tudtam, hogy meg fogják kérdezni, mivel foglalkozom, és nem tudok rá érdemben válaszolni” – vallja be.
Egy napon aztán megkérdezte a korai ChatGPT-t: „Kik azok az írók, akik sikeres vállalkozók is?” A válaszok – Sam Harris, Bill Simmons, Ezra Klein, John Green – új világot nyitottak előtte.
„Amikor megláttam, hogy ezek az emberek képesek egyszerre írni és építeni, megértettem, hogy én is lehetek ilyen.”
Innentől kezdve délelőttönként írni kezdett, a cég vezetését pedig átadta másoknak. Az Every hirtelen új életre kelt.
Sokan attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia kiszorítja az emberi alkotást. Shipper szerint ez tévedés. „A technológia ritkán pusztít el művészeti formákat – inkább megváltoztatja őket, és azokat a készségeket, amelyekkel művész lehetsz.”
Ahogy a televízió, a rádió és az internet sem tette feleslegessé a könyveket, csak megváltoztatta a helyüket, úgy az AI sem a művészet végét hozza el, hanem új korszakát. A különbség az alkotás kontextusában van.
„A művészet értéke sosem pusztán a szövegben vagy a képen rejlik – hanem abban a történetben, abban a kontextusban, amelyben megszületik.”
Az AI más kontextusból dolgozik, mint az ember, ezért nem helyettesíti, hanem kiegészíti az alkotót - véli Shipper, aki szerint az alkotás, a termelés és a piac is változik ezzel.
Shipper szerint a világ a tudásgazdaságból az allokációs gazdaságba tart.
„A tudásgazdaságban azért fizetnek, amit tudsz. Az allokációs gazdaságban azért, ahogyan el tudod osztani az intelligencia erőforrásait.”
A kreatív ember többé nem az, aki mindent maga csinál, hanem az, aki irányítani tudja az AI-t, és a legjobb döntéseket hozza meg. A szerep inkább emlékeztet a karmesterére, mint a zenészére – a kertészére, nem a szobrászéra.
„A szobrász a kezével formál, a kertész a feltételeket teremti meg. Az AI-val való munka inkább kertészkedés, mint szobrászat” – írja. A jövő művésze az, aki tudja, mikor kell hagyni a gépet alkotni, és mikor kell kézzel belenyúlni.
Shipper már évek óta vezet egy jegyzetet, az „ineffable listát”, ahová minden apró mozzanatot felír, ami megérinti: egy gyermeki kérdést („Hová megy a szél?”), egy Csehov-idézetet, egy családi emléket.
„Az ilyen pillanatok gyűjtése mindig is a kreatív munka szíve volt – már az AI előtt is.”
Szerinte az AI ezt a folyamatot nem elnyomja, hanem felerősíti: képes új mintákat találni, új szempontokat mutatni, és tükröt tartani a gondolkodásunk elé.
Egy nap Shipper megkérte a ChatGPT-t, hogy írja le, mi közös a kedvenc íróiban. A válasz lenyűgözte. A modell szerint a közös jellemzők: filozófiai mélység, emberi természetkutatás, tudományos kíváncsiság, lírai nyelv. Ezután a Claude modellt is megkérte ugyanerre – az pedig részletesebb önarcképet rajzolt.
„Amikor elolvastam, amit az AI írt, úgy éreztem, mintha valaki CT-felvételt készített volna a lelkemről.”
Az elemzés segített neki megfogalmazni, mit szeret igazán, és miért ír. Az AI így nem a helyébe lépett, hanem önismereti eszközzé vált számára.
Shipper szerint az AI-t nem arra kell használni, hogy mindent megcsináljon helyettünk, hanem hogy láthatóvá tegye a rejtett munkát. Az alkotásban rengeteg monoton rész van – posztok, összefoglalók, formázások –, amelyek elvehetik az ihletet.
„Az AI felszabadítja az embert a rutin alól, hogy a valódi alkotásra koncentrálhasson.”
Emellett demokratizálja a tudást: bárki hozzáférhet olyan inspirációhoz, amit korábban csak néhány kiválasztott kaphatott meg. És segít azoknak is, akik másképp gondolkodnak: akik szóban vagy képekben látnak, nem szavakban.
Az AI tehát nem gépírónő, hanem kreatív partner. Olyan eszköz, amely segít abban, hogy gyorsabban, bátrabban és személyesebben alkossunk.
Az esszé utolsó részében Shipper az ókori Athént idézi meg, ahol a polgárok egyszerre voltak földművesek, jogászok, katonák és szónokok.
„Az athéni ethosz a teljesség tisztelete volt, és a specializációval szembeni ellenszenv.”
A modern világ ezzel szemben a szűk szakosodást díjazza, ami termelékeny, de kiégető. Shipper szerint az AI ezt a kört zárhatja le: visszahozhatja a reneszánsz ember eszményét.
„A mesterséges intelligencia hidat képez a szakértelem és az általános tudás között. Egy zsebben hordott ezer szakértő, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre több területen is mélyen dolgozzunk.”
Az AI tehát nemcsak hatékonyabbá teszi a munkát, hanem teljesebbé az életet: segít abban, hogy újra általános műveltséggel, többirányú kíváncsisággal és kreatív önállósággal éljünk.
Shipper végkövetkeztetése egyszerű, de erőteljes: az AI nem az ember helyett alkot, hanem vele együtt.
„A mesterséges intelligencia segíthet abban, hogy életünk legjobb munkáját végezzük el.”
A kreativitás jövője nem a verseny a géppel, hanem a közös teremtés. Aki megtanulja irányítani az AI-t – ízléssel, intuícióval, érzékkel –, az nem veszíti el az emberi lényeget. Épp ellenkezőleg: megtalálja azt újra.